Amikor szomorúságot érzek,ezt a verset mindig előveszem és szinte mindig megríkat.Ha bár az egész vers gyönyűséges,én még is csak az első 3 versszakot teszem ide be most.Aki el szeretné olvasni végig,az majd rákeres a googleban.

Petőfi:Tündérálom

Sajkás vagyok vad, hullámos folyón,
Hullámzik a víz, reng a könnyű sajka.
Reng, mint a bölcső, melyet ráncigál
Szilaj kezekkel a haragvó dajka.
Sors, életemnek haragos dajkája,
Te vagy, ki sajkám úgy hányod-veted,
Ki rám zavartad fergeteg módjára
A csendriasztó szenvedélyeket.

Elfáradtam már, messze még a part?
Mely béfogad révébe...vagy az örvény?
Mely nyugalmat szintúgy ad, midőn
Mélyébe ránt, a sajkát összetörvén.
Sem part, sem örvény nincsen még előttem,
Csak hánykódás, csak örökös habok:
Hánykódom egyre a folyó nagy árján...
Ki sem köthetek, meg sem halhatok.

De mily hang ez, mily túlvilági hang,
Mely bévegyül a habzúgás közé?
Tán szellem, égbe szálló a pokolból,
Hol büntetését már átszenvedé?...
Egy hattyú száll fölöttem magasan,
Az zengi ezt az édes éneket...
Oh lassan szállj, és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!...